Csali

TÁMOGASSA ADÓJA 2%-ÁVAL A CSALIT! IGAZÁN JÓ HELYRE KERÜL 🙂

A NYILATKOZAT letölthető itt

A Csali 1978 szeptemberében alakult meg a Csemadok somorjai helyi szervezete mellett. Megalakulása óta résztvevője a legkülönfélébb versenyeknek, fesztiváloknak, ahonnan mindig komoly elismerést jelentő díjakkal tér haza.

Az együttes jelenleg öt korcsoporttal működik és munkájában összesen 180 gyermek vesz részt. Az óvodások az Iciri-piciri Csalit, az alsó tagozatos kisiskolások a Pici és Kis Csali Gyermek Néptáncegyüttest látogatják, melyet 1981 óta vezet kitartó lendülettel Valacsay Franciska óvónő, munkáját Dóczé Mónika segíti.

A Nagy Csali tevékenységében a 10-12 évesek, az Ifjúsági csoportban pedig a 13-18 évesek vesznek részt, vezetőjük Nagy Myrtil és Madocsai Imre.

Az öttagú Csali Zenekar, mely Hideghéty Jenő vezetésével működik, szintén szerves része a nagy múltú együttesnek. Tagjai a Művészeti Alapiskolában tanuló fiatal zenei tehetségek.

A Csali az ország legnépesebb és legsikeresebb gyermekegyüttese. A 2011-es, 2013-as és a legutóbbi, 2016-os Eszterlánc – Szlovákiai Magyar Gyermek Néptáncegyüttesek Országos Fesztiválján többszörös arany minősítést nyert. 2017-ben megnyerte a “Pod Likavským hradom” elnevezésű szlovákiai országos versenyt. A Csali szólistái rendszeres versenyzői és nyertesei a “Šaffova ostroha“ elnevezésű szólótáncversenynek.

És nem utolsó sorban: a Csali 2016-os Fölszállott a páva, televíziós tehetségkutató verseny néptánc kategóriájának győztese.

A Csali jelentősége nem csupán a hagyományok megőrzésében, a gyerekek és fiatalok értékítéletének fejlesztésében és a szlovákiai magyarok kultúrájának ápolásában merül ki. Nagyon fontos szerepet játszik a somorjai magyar közösség fejlesztésében és összetartó erejének növelésében is.

Az együttes fő támogatói:

Képtalálat a következőre: „mesto samorin logo”

Képtalálat a következőre: „bethlen gábor alap”

Képtalálat a következőre: „urad vlady sr logo”

Elérhetőség:

Valacsay Franciska: +421-904-937209, v.franciska @ hotmail.com

Nagy Myrtil: +421-903-752663, riaditel @ mskssamorin.sk